Ez is eljött... Gyorsabban, mint gondoltam, de itt az utazás napja. Holnap reggel a korai vonattal irány Pest, aztán majd a reptér. Megküzdöttem a bőröndökkel, még a vákumzsákokkal is éppen csak elfértek a nagyban a cuccaim, de még így, hogy alig tudtuk a férjemmel behúzni rajta a cipzárt, így is csak 17 kilós, én pedig kifizettem a 20 kilós csomagot. És a bőrönd a legnagyobb, amit csak találtam és gyakorlatilag egy-két kivételtől eltekintve az összes ruhám benne van, kivéve a télikabátokat. Szóval ez így pont jó.


Kíváncsi leszek, hogy a család hogy viseli az elválást. A fiam hozzámbújkál, amikor csak tud, a férjem hallgat. Anyu többször volt itt az utolsó három napban, mint az elmúlt 15 évben összesen. :) Ez azért jólesett. :) Nekik biztos nehezebb lesz, mint nekem, mert ott minden új lesz, ráadásul annyi elintéznivaló vár, hogy szerintem levegőt venni se lesz időm...

A barátnőm megvette magának a repülőjegyet. Hónapok óta győzködik a rokonai, hogy menjen, próbálja ki, nem kell neki sok pénzt vinni, ők segítenek neki mindenben. Na meg nem is lenne egyedül, én is ott leszek, ha ők nem lennének elég. Sokminden szólt neki ellene, a munkája, a kevés pénz, a család... Még csütörtökön is úgy volt vele, hogy majd meglátja. Azóta sok dolog alakult, változott, de az, hogy nekiindul-e vagy sem, az nem. :) Holnap megy a gép, de még mindig úgy van vele, hogy nem vág neki ennek az egésznek. Holnapig van ideje eldönteni, hogy akkor most akarja, vagy sem. Én örülnék neki, ha jönne, nem lennék egyedül. És ő sem... Majd meglátjuk.

Nem tudom, hogy mikor jutok legközelebb internetközelbe, úgyhogy fogalmam sincs, hogy mikor fogok újra írni. Addig is kitartást mindenkinek.