Végeztem
az egy hetes "Bevezetés a kórház életébe" kurzussal. Voltak részei,
amik halálosan unalmasak voltak, legalábbis nekem, 22 év kórházi
gyakorlattal a hátam mögött, de nagy részét élveztem. Arra is jó volt,
hogy egy kicsit felfrissítsem a tudásomat, meg aztán jobb is, hogy nem
kell úgy elkezdeni dolgozni, hogy az ember az ismeretlenbe ugrik fejest.
A helyi szokásokról nem is beszélve... Mint például, hogy az itteniek szerint a 38°C normális testhőmérséklet... Van, amitől a hajam égnek áll, de hát ugye ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak... Szóval inkább megtanulom újra a normál értékeket mindenhez.
A helyi szokásokról nem is beszélve... Mint például, hogy az itteniek szerint a 38°C normális testhőmérséklet... Van, amitől a hajam égnek áll, de hát ugye ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak... Szóval inkább megtanulom újra a normál értékeket mindenhez.
Hogy
hogy jön ehhez az egyenlőség? Úgy, hogy most megint rájöttem, hogy amit
annyira hangoztatnak mindenhol - Magyarországon is -, hogy mindenkinek
egyenlő esélyt biztosítanak, az érdekes módon itt működik is. Ezen a
fejtágító héten nagyon sokan voltunk, hetvenen biztos, de lehet, hogy
többen. Mindenkinek kötelező elvégezni, aki a kórházban szeretne
dolgozni és gondolom összevárnak jó sok embert, aztán mondjuk havonta
egyszer megtartják. Voltak ott ápolók, szülésznők, takarítók,
betegszállítók, orvosok, mellettem például egy nő ült, szintén Dr. a
neve előtt, ő gyógyszerészként fog dolgozni a kórházban. Szóval sokan
voltunk, na. Többek között egy fiatal lány, aki siket volt. Hogy honnét
tudom? Onnét, hogy az előadó mellett ott ült két kórházi jeltolmács
egész héten, és jelelte, amit az előadó mondott. Ha feltettek egy "vajon
meg tudja nekem mondani valamelyikőtök, hogy..." kezdetű kérdést, vagy
éppen egy "akkor szedjük össze, hogy mi okozhatja a..." jellegűt, és a
lánynak volt hozzáfűzni valója, feltette a kezét, mint az iskolában,
eljelelte a tolmácsnak a válaszát, aki elmondta hangosan. És senki a
szempilláját sem rebbentette. Ugyanúgy megkapta az állást, mint
bármelyik másik jelentkező, aki alkalmas volt rá, és a kórház
biztosította, hogy ugyanúgy részt tudjon venni a felkészítő tanfolyamon,
mint a többiek.
És
nem ez volt az első alkalom, hogy ilyennel találkoztam. Láttunk már az
egyik bevásárlóközpont számítástechnikai üzletében a vakvezető
kutyájával együtt dolgozó eladót is és azon sem csodálkozott senki. De a
szexuális beállítottság sem téma, amiatt sem különböztetnek meg senkit.
A fiamék iskolai szabályzata szerint az egyik legkomolyabb büntetésre -
az iskolából való eltanácsolásra, ami itt szinte soha nem fordul elő -
számíthat az a diák, akiről bebizonyosodik, hogy valakit a szexuális
beállítottsága miatt bánt, legyen az akár csak egy elejtett megjegyzés.
Senki nem emelte fel a szemöldökét, hogy az első munkahelyemen a férfi
szakácsunk együtt élt egy nála majdnem tíz évvel fiatalabb sráccal, akit
nagyon szeretett és közösen neveltek egy gyönyörű, bodros hajú,
állandóan csupa mosoly kislányt, aki mindkét apukáját imádta. Az sem
furcsa senkinek, hogy a jelenlegi munkahelyemen az egyik kolléganőmnek
felesége van, nem férje.
Sorolhatnám
tovább a példákat oldalakon keresztül. Kezdve azzal, hogy a fiam mellé
külön tanár lett kirendelve, amikor az iskolába került, hogy fel tudjon
zárkózni, egészen addig, hogy Laci ingyen jár angol nyelvtanfolyamra,
amit a bevándorlóknak állítottak össze, mert úgy gondolják, hogy
ugyanolyan esélyeket kell kapniuk a munkakeresésben, mint az angol
anyanyelvűeknek. De mivel ehhez tudniuk kell a nyelvet, megtanítják
nekik. Szóval inkább nem sorolnám. Szimplán csak jó érzés tudni, hogy
így is lehet. És igen, működik, mindenki ugyanolyan esélyt kap, senki
nincs megkülönböztetve.