Még
az ünnepek előtt bementünk a belvárosba vásárolni ketten a fiammal, és
belefutottunk valamibe, amit már régóta szerettem volna látni, csak
otthon nem igazán volt rá lehetőség. A reklámokból ismert Coca-Cola
kamionnal találkoztunk. Szép hangulatcsináló volt, tetszett nekem is,
Ricsinek is.
Karácsony
előtt pár nappal kezdtek beszállingózni a karácsonyi képeslapok is,
itteni barátoktól, ismerősöktől, kollégáktól. Tele volt velük a konyha
és a nappali közötti átadóablak párkánya, volt vagy harminc darab.
Meg
sem tudom mondani egyébként, hogy mikor volt az utolsó karácsony, amit
együtt tudtunk tölteni. Hol én dolgoztam, hol Laci, hol mindketten.
Ajándékbontás is volt már 22-én, amikor a fiam még kicsi volt, mert az volt
az egyetlen olyan karácsonyhoz közeli nap, amikor mindketten otthon
voltunk. Úgyhogy most egész furcsának éreztük, hogy egyikünknek sem
kellett dolgozni. Itt ugyanis december 25 a nagyobb nap, akkor bontanak
ajándékot, akkor van a karácsonyi vacsora, nem pedig Szenteste, mint
nálunk. Így aztán könnyen megegyeztünk az angol kolléganőkkel. Ők
dolgoznak 24-én, a más nemzetiségűek pedig 25-én, mindenki boldog és a
meló is meglesz.
Természetesen
a hagyományos rántott pulykamell, rizs, zöldségköret, majonézes
krumplisaláta nem maradhatott el, de rántott halat senki nem akart, nem
úgy, mint otthon. Nem csodálom. Ha végigsétálok a vásárlóutcában, akkor
egymás után jönnek az üzletek. Zöldséges, hentes, pék, halas.
Tengerpart, legalább negyven különbözőfélét árul, meg rákokat, polipot,
kagylót, mind friss, helyi fogás. Szóval minden héten eszünk halat,
valahogy karácsonykor senki nem tartott rá igényt, nem is értem, hogy
miért...
Szóval
a két pasit rászabadítottam a karácsonyfára, én meg a kanapéról
irányítottam őket. Én nagyon élveztem, nem tudom, hogy ők is így
vannak-e vele. :)
De
azért végül csak elkészültünk mindennel. Nem akartak a konyhában enni,
azt mondták, hogy inkább leülnek a földre a dohányzóasztal köré, úgyhogy
bevittük a szobából a nappaliba a kis asztalkát is, ami az
éjjeliszekrényemként funkcionál jelenleg, hogy legyen mire tenni a
tálakat és úgy terítettünk meg.
A
bejglit már nem is tudtam megcsinálni, mert a hatlapos már előző nap
elkészült, hogy puhulni tudjon, mandulás holdacskákat is csináltam már
két nappal előbb, de aztán az egyik ismerős házaspár, Krisztiék,
beállítottak egy hatalmas tortával, úgyhogy egy kissé sok lett volna az
édességből. Így aztán nálunk szilveszterkor volt bejgli, nem
karácsonykor.
Mindenki
nagyon örült az ajándékának, a fiam legnagyobb meglepetésére még
anyutól is kapott otthonról, pedig meg volt róla győződve, hogy neki
semmi nem lesz a fa alatt. Ugyanis új processzort kért a számítógépébe,
ami már pár nappal az ünnepek előtt belekerült és egy nagy rakás pénzbe
került, szóval nem hitte, hogy még azon kívül is lesz valami. Pedig nem
tudtam volna megtenni úgysem, hogy mi bontogatjuk az ajándékokat a
férjemmel, ő meg csak ül és néz minket, akármilyen drága is volt az a
processzor.
És a tájkép csata után. :))
Összességében jó volt, na. Jövőre még jobbat!
Boldog Új Évet mindenkinek!