Végre
újra tudok írni. Hónapokig nem volt rá lehetőségem, hol net nem volt,
hol gépem nem volt, de a bejegyzések készen voltak, csak feltölteni nem
tudtam őket. Úgyhogy akkor most masszív frissítés következik, hogy
utolérjem magam és folytatni tudjam. :) Felteszem őket egyszerre,
nagyjából megdátumozva, hogy azért mégis tudjam, mi mikor történt.
2014. január
El se hiszem, végre visszakaptam a laptopomat!!! Szegényke családi gépként funkcionált az utóbbi hetekben... ööö... hónapokban, mivel a nagygép otthon maradt. Illetve eladtuk. Merthogy hogyan hozzuk el ide, meg hát a pénz is kellett... Na mindegy. Szóval az én kis szerencsétlen laptopom volt a családi gép, ami egy 15 éves kamaszfiú mellett, aki a világhálón éli a szociális életét (amikor éppen nem játszik, szintén számítógépen), azt jelenti, hogy akkor fértem hozzá, amikor letörölgettem. De aztán jött a karácsony és a fiam kapott egy új gépet, úgyhogy ujjééé, végre használhatom újra a sajátomat! Aztán akkor jött, hogy aksi kinyúlva, kell bele egy új, újra kellene telepíteni, mert annyira tele van mindenfélével, hogy gyakorlatilag percekbe telik, amíg megnyit egy internetes oldalt és minden második percben lefagy, több memória kellene bele, mert annak hiánya ugyanezt okozza... Hááát... Na igen. Enyhén szólva is felturbózandó, hogy használható legyen, hiába, szegény a hat évével már matuzsálemnek számít. De most már újra az enyém!
Elmúlt a karácsony. Évek óta az első, amikor mindenkinek volt ajándék a fa alatt, nem csak a gyereknek, és nem csak a "kínaiból", és nem csak az, ami "úgyis kell", hanem igazán vágyott dolog. A fiamnak a számítógép, nagy Lego Forma 1-es autó, a férjemnek új kabát, ami nagyon tetszett, nekem tablet... Nem mondom, hogy nem lenne szükség másra, dehogyisnem. Nincs porszívónk, nincs még vasalónk, hogy csak a legkisebbeket említsem. De tudom, hogy dolgozunk és hogy megfizetnek érte, és hogy meg fogom tudni venni, ha nem a következő hónapban, akkor az utána következőben, mert a konyhafelszerelés fontosabb volt ahhoz, hogy otthon érezhessük magunkat. Nincs az emberben az a végtelen reménytelenség, mint otthon volt és ez jó érzés. Nem mondom, a kerítés itt sincs kolbászból, nehogy valaki félreértse, ez nem maga a Kánaán. Szeptember óta dolgozok az egyik helyi ápolási otthonban, novemberben 250 órát. Csak ezen a héten 62-t, úgyhogy keményen megküzdünk azért, ami van, de látom az eredményét. Tudom, hogy megvettem a fiamnak karácsonyra a számítógépet, és még a törlesztést is haza tudtam küldeni, sőt, éhen sem haltunk, pedig karácsony volt, amikor az ember egyébként is többet költ, mint egyébként.
A karácsonyfa a hálószoba, a fiam szobája, és a gárdróóób között XDXD Mindezt egy szobán belül... :)) (Nagyon kicsi, nagyon lepukkant, de valahonnét el kellett indulni, és csak hat hónapig lakunk benne, amíg nem találunk rendeset.)
Sajnálom, hogy nem tudtuk elhozni a karácsonyfadíszeinket otthonról, szeretem őket. De sikerült szépeket venni itt is.
A legnagyobb akadály az, hogy a férjem nem tud angolul. Nem "csak egy kicsit tud", egyáltalán nem tud. Életében nem tanult angolul, az internet nem igazán érdekli, úgyhogy még ragadni sem tudott rá semmi, ennyi erővel azt is mondhattam volna neki, hogy holnaptól hindi nyelven beszéljen, ahhoz is kb. ugyanennyit értene. Így meg azért elég nehéz elhelyezkedni, sőt, lehetetlen. Azt szokták mondani, hogy a zöldségpucoláshoz nem kell angoltudás. Ez igaz. De azt, hogy ott a zöldség, meg kell pucolni, azt meg kell érteni. Sajnos legalább egy alapszintű nyelvtudás nélkül nem érdemes elindulni, mert sehová nem jut az ember. Pár éve még a gyárakban, mindenféle üzemekben el lehetett helyezkedni pár szavas tudással is, de az mára megszűnt, a mindenféle tűzvédelmi és biztonsági előírásokat, oktatásokat ha nem érti meg az ember legalább egy "ha tűz van akkor erre kell futni és ott kell várni" szinten, akkor nem veszik fel. Érdekes, hogy nem a munkával kapcsolatosan igénylik a nyelvtudást, azt ha kell, kézzel-lábbal is elmagyarázzák, hogy mi a dolgod. A biztonsági szabályok és védelmi intézkedések azok, amihez szigorúan ragaszkodnak, saját kárán tanulta meg minden munkaadó, hogy nem érdemes milliós kártérítést kifizetni azért, mert baj volt, és a dolgozó nem lett felvilágosítva rendesen, hogy mi a teendője.
Szóval amikor kijöttek, akkor még a munkaközvetítőben sem regisztrálták, világosan megmondták, hogy kösz, de angoltudás nélkül nem. De aztán végül sikerült kicselezni a dolgot. A munkahelyemen, az ápolási otthonban folyamatos munkaerőhiánnyal küzdünk, minden segítő kéz jól jön. November elején megkértem a főnökömet, hogy hadd jöjjön be a férjem az étkezések idejére segíteni, ingyen és bérmentve, önkéntes segítőnek. Jött reggel nyolcra, ott volt másfél órát, utána hazament, fél egyre jött vissza, az ebédidőre, megint másfél órát.
A taktika bevált. Megismerte a betegeket, megtanulta, ki mit eszik, hogyan, mire van szüksége, tudta a nevüket. Megismerték a kollegáim, megszerették, sokmindent megcsinált mindenkinek, olyat is, ami nem volt a dolga. A férjem tanulta az angolt, ami otthon, a négy fal közé bezárva nem igazán ment. Mire karácsony előtt pár nappal valaki kiesett a beosztásból és összedőlt a rendszer, a főnököm jött oda hozzánk és közölte, hogy felvenné. Miért keressen valakit, akit be kell tanítani, mikor itt van ő, aki már mindent tud? Jackpot. :) Így most már még könnyebb lesz, hogy ketten keresünk.
2014. január
El se hiszem, végre visszakaptam a laptopomat!!! Szegényke családi gépként funkcionált az utóbbi hetekben... ööö... hónapokban, mivel a nagygép otthon maradt. Illetve eladtuk. Merthogy hogyan hozzuk el ide, meg hát a pénz is kellett... Na mindegy. Szóval az én kis szerencsétlen laptopom volt a családi gép, ami egy 15 éves kamaszfiú mellett, aki a világhálón éli a szociális életét (amikor éppen nem játszik, szintén számítógépen), azt jelenti, hogy akkor fértem hozzá, amikor letörölgettem. De aztán jött a karácsony és a fiam kapott egy új gépet, úgyhogy ujjééé, végre használhatom újra a sajátomat! Aztán akkor jött, hogy aksi kinyúlva, kell bele egy új, újra kellene telepíteni, mert annyira tele van mindenfélével, hogy gyakorlatilag percekbe telik, amíg megnyit egy internetes oldalt és minden második percben lefagy, több memória kellene bele, mert annak hiánya ugyanezt okozza... Hááát... Na igen. Enyhén szólva is felturbózandó, hogy használható legyen, hiába, szegény a hat évével már matuzsálemnek számít. De most már újra az enyém!
Elmúlt a karácsony. Évek óta az első, amikor mindenkinek volt ajándék a fa alatt, nem csak a gyereknek, és nem csak a "kínaiból", és nem csak az, ami "úgyis kell", hanem igazán vágyott dolog. A fiamnak a számítógép, nagy Lego Forma 1-es autó, a férjemnek új kabát, ami nagyon tetszett, nekem tablet... Nem mondom, hogy nem lenne szükség másra, dehogyisnem. Nincs porszívónk, nincs még vasalónk, hogy csak a legkisebbeket említsem. De tudom, hogy dolgozunk és hogy megfizetnek érte, és hogy meg fogom tudni venni, ha nem a következő hónapban, akkor az utána következőben, mert a konyhafelszerelés fontosabb volt ahhoz, hogy otthon érezhessük magunkat. Nincs az emberben az a végtelen reménytelenség, mint otthon volt és ez jó érzés. Nem mondom, a kerítés itt sincs kolbászból, nehogy valaki félreértse, ez nem maga a Kánaán. Szeptember óta dolgozok az egyik helyi ápolási otthonban, novemberben 250 órát. Csak ezen a héten 62-t, úgyhogy keményen megküzdünk azért, ami van, de látom az eredményét. Tudom, hogy megvettem a fiamnak karácsonyra a számítógépet, és még a törlesztést is haza tudtam küldeni, sőt, éhen sem haltunk, pedig karácsony volt, amikor az ember egyébként is többet költ, mint egyébként.
A karácsonyfa a hálószoba, a fiam szobája, és a gárdróóób között XDXD Mindezt egy szobán belül... :)) (Nagyon kicsi, nagyon lepukkant, de valahonnét el kellett indulni, és csak hat hónapig lakunk benne, amíg nem találunk rendeset.)
Sajnálom, hogy nem tudtuk elhozni a karácsonyfadíszeinket otthonról, szeretem őket. De sikerült szépeket venni itt is.
A legnagyobb akadály az, hogy a férjem nem tud angolul. Nem "csak egy kicsit tud", egyáltalán nem tud. Életében nem tanult angolul, az internet nem igazán érdekli, úgyhogy még ragadni sem tudott rá semmi, ennyi erővel azt is mondhattam volna neki, hogy holnaptól hindi nyelven beszéljen, ahhoz is kb. ugyanennyit értene. Így meg azért elég nehéz elhelyezkedni, sőt, lehetetlen. Azt szokták mondani, hogy a zöldségpucoláshoz nem kell angoltudás. Ez igaz. De azt, hogy ott a zöldség, meg kell pucolni, azt meg kell érteni. Sajnos legalább egy alapszintű nyelvtudás nélkül nem érdemes elindulni, mert sehová nem jut az ember. Pár éve még a gyárakban, mindenféle üzemekben el lehetett helyezkedni pár szavas tudással is, de az mára megszűnt, a mindenféle tűzvédelmi és biztonsági előírásokat, oktatásokat ha nem érti meg az ember legalább egy "ha tűz van akkor erre kell futni és ott kell várni" szinten, akkor nem veszik fel. Érdekes, hogy nem a munkával kapcsolatosan igénylik a nyelvtudást, azt ha kell, kézzel-lábbal is elmagyarázzák, hogy mi a dolgod. A biztonsági szabályok és védelmi intézkedések azok, amihez szigorúan ragaszkodnak, saját kárán tanulta meg minden munkaadó, hogy nem érdemes milliós kártérítést kifizetni azért, mert baj volt, és a dolgozó nem lett felvilágosítva rendesen, hogy mi a teendője.
Szóval amikor kijöttek, akkor még a munkaközvetítőben sem regisztrálták, világosan megmondták, hogy kösz, de angoltudás nélkül nem. De aztán végül sikerült kicselezni a dolgot. A munkahelyemen, az ápolási otthonban folyamatos munkaerőhiánnyal küzdünk, minden segítő kéz jól jön. November elején megkértem a főnökömet, hogy hadd jöjjön be a férjem az étkezések idejére segíteni, ingyen és bérmentve, önkéntes segítőnek. Jött reggel nyolcra, ott volt másfél órát, utána hazament, fél egyre jött vissza, az ebédidőre, megint másfél órát.
A taktika bevált. Megismerte a betegeket, megtanulta, ki mit eszik, hogyan, mire van szüksége, tudta a nevüket. Megismerték a kollegáim, megszerették, sokmindent megcsinált mindenkinek, olyat is, ami nem volt a dolga. A férjem tanulta az angolt, ami otthon, a négy fal közé bezárva nem igazán ment. Mire karácsony előtt pár nappal valaki kiesett a beosztásból és összedőlt a rendszer, a főnököm jött oda hozzánk és közölte, hogy felvenné. Miért keressen valakit, akit be kell tanítani, mikor itt van ő, aki már mindent tud? Jackpot. :) Így most már még könnyebb lesz, hogy ketten keresünk.