Az
előző bejegyzésem után három nappal munkanélküli lettem újra. Azóta
meghalni sincs időm, annyit dolgozok. :)) Hülyén hangzik, de tényleg.
A
szálloda, ahová felvettek, kb. másfél éve üresen állt, aztán a mostani
tulaj megvette, rendbetette, és újra használni akarja. Még javában
tartott a felújítás, amikor én odakerültem, takarítottunk, pakoltunk,
rendezkedtünk, kerülgettük a munkásokat. Egy hét múlva nyitni kellett
volna, már bejelentkezett vendégek voltak, én meg nem értettem, hogy ezt
hogyan fogják megoldani, mert még mindenhol dolgoztak az emberek,
festették az ajtókat, az ebédlőben felszedve a szőnyeg, a bárpulton
dolgozott az asztalos... Pont úgy nézett ki minden, mint amikor egy
totális lakásfelújítás közepén bemegy az ember valahová, és minden
helyiségben dolgozik valami szakember. Ők nagyon pozitívak voltak, nekem
viszont gyanús volt, hogy nem fog ez menni... Nekem lett igazam. Engem
ugyan azzal küldtek el, hogy tévedés volt a részükről felvenni, mert
kénytelenek lesznek valaki olyat keresni, akinek hosszú-hosszú évek
tapasztalata van a háta mögött a szállodai szakmában, hogy azt a káoszt,
ami ott volt, össze tudja fogni és koordinálni tudja, mivel hogy ők sem
igazán tudják még, hogyan működik ez az egész, és nagyon sajnálják,
tényleg nem velem van a gond. Kösz. De a három napomat minden probléma
nélkül kifizették, ment is mind a 120 font a számlámra. Viszont a
szálloda körül azóta sincs mozgás, úgyhogy szerintem rájöttek ők is,
hogy azt, ami ott volt, nem lehet két nap alatt megcsinálni. Nem lehet
úgy vendégeket fogadni, hogy a szobája ajtaját festi a festő, a
szomszédban meg kalapálják a falat a kandalló miatt, amit javítanak.
Tuti nem nyitottak ki.
Akkor
nagyon el voltam keseredve, hogy most mi lesz. Ez volt csütörtökön
reggel, hazafelé a szállodából bementem a munkaközvetítőhöz, hogy van-e
valami. Pénteken már dolgoztam egy másik szállodában, szombaton megint
egy másikban, vasárnapra visszahívtak oda, ahol pénteken voltam. A másik
munkaközvetítőben is szóltam, ők azt mondták, hogy hát lenne, de nem
tudják, hogy elvállalnám-e. Merthogy gyár, egy húsüzemben kellene a
kolbászokat bepakolni a műanyag tálcákba, hogy aztán csomagolhassák.
Miért ne vállalnám el? Nekem nem büdös a munka, ha megfizetik, teljesen
mindegy, mit csinálok, csak munka legyen. Úgyhogy az utána következő
héttől a kolbászgyárban dolgoztam, amivel csak egyetlen bajom volt.
Miután a szomszéd városban van az üzem, vonattal jártam át, és kezdő
itteni lakosként gőzöm se volt még a buszokról, hogy mi merre jár, hová
mivel jutok el, így aztán gyalog mentem az állomásra. Egy teljes óra
hegynek fel-völgynek le, mint mindenhol Torquay-ban. Nyolc perc a
vonatút, mert gyakorlatilag a két város majdnem összenőtt már, és aztán
fél óra gyaloglás az állomásról az üzemig. Hazafelé ugyanez, csak
fordítva. Később aztán kiderítettem, hogy busz is megy, és oda az
állomásra kb. 35 perc alatt le tudtam menni, és Newton Abbotban is
közelebb volt az üzemhez a megállója, mint a vasútállomás.
Newton Abbot az emeletes busz felső szintjéről:
Maga
a meló nem volt nehéz, soha nem fáradtam el. A társaság jó volt, nem
egy nagy gyár, csak egy kis családias hangulatú üzem kb. 15 dolgozóval,
úgyhogy meg is mondták az elején, hogy csak addig kellenek nekik az
ügynökségi dolgozók, amíg ilyen sok megrendelésük van, mert nem bírják
egyedül. Akkor éppen 29-30 fokos "kánikula" volt errefelé (nem viccelek,
az újságok mellékletekben közölték le, hogyan kell aludni ebben az
iszonyatos hőségben, hogy az ember ne legyen fáradt reggel, meg mit kell
kezdeni a háziállatokkal, ha sétálni viszik őket, nehogy hőgutát
kapjanak. Én jókat vigyorogtam, amikor skypon a család mesélte, hogy
milyen jó, lecsökkent a hőmérséklet otthon, már csak 35 fok van a 40
helyett. XD), szóval mindenki a szabadban sütögetett, és rengeteg
melójuk volt. Aztán ahogy visszatért a normális, megszokott idő, az
üzemben is kopott a munka, úgyhogy az egyik szombaton szóltak, hogy a
jövő héten már nem kell majd jönni. Még akkor hazafelé bementem a
szállodába, ahol hétvégente takarítottam, hogy szóljak, szabad vagyok,
mert már napok óta fűztek, hogy miért nem dolgozok ott, csak hát a
kolbászolás sok-sok óra volt, és hát ugye akit órabérben fizet az
ügynökség... Ott megvolt a napi nyolc óra, meg még mellé hétvégente
eljártam takarítani. Gyakorlatilag három hete nem volt szabadnapom. XD
Na
mindegy, azóta a szállodában dolgozom. Napi hat óra körül ott is
megvan, de ez legalább itt van a városban, nem megy el az egész napom. A
kolbászoláshoz 5-kor indultam és este 7 körül értem haza, hogy nyolc
órát dolgozzak, itt azért nem kell ennyit eltöltenem utazással. És
hétvégén így is elmegyek takarítani, úgyhogy a kettő kiegészíti egymást.
Augusztus
6-án megvolt a NIN (National Insurance Number) interjú is. Plymouth-ba
kellett menni, mert munkaügyi központ ugyan van minden városban, de nem
mindenhol foglalkoznak ezzel, és ez volt a legközelebbi. Egy órát
kocsikáztunk oda, és egyet vissza, egy tíz perces beszélgetésért.
Kitöltöttek egy nyomtatványt, amire ráírták az összes adatomat, még azt
is megkérdezték, hogy milyen nevet fogok használni itt Angliában, mit
szeretnék csinálni, éltem-e máshol külföldön, meg hasonlók. Mondták,
hogy kb. egy hónap, amíg leellenőrzik az adatokat, amit megadtam, mert
még arra is kíváncsiak voltak, hogy mikor házasodtunk össze a férjemmel.
Szóval egy hónap után várhatom a számomat. Ami persze kicsivel több
mint két hét után megjött. Ez egyébként is jellemző erre, mindig a
lehetséges leghosszabb időt mondják, ha valamit intézni akarsz,
általában jóval kevesebb idő lesz, mint amit megjósoltak.
Ha már egyszer voltak olyan kedvesek a házigazdáim és elfuvaroztak oda, akkor már kirándultunk is egyet Plymouth-ban.
Közben
a lakást is intézem, hogy leszállhassak végre a vendéglátóim nyakáról,
de nem egyszerű. Anglia az ajánlások és referenciák hazája. Ha nincs
ajánlásod, semmit nem tudsz elintézni. Referencia kell a
bankszámlanyitáshoz, referencia kell a lakásbérléshez, még vonatbérletet
se tudtam venni, amíg kolbászoltam, mert bankszámlakivonat három
hónapra visszamenőleg, nevedre szóló közüzemi számla, stb stb... Nem a
vonatot akarom megvenni, csak egy bérletet akarok! Nem baj, kell és
kész. XD Szóval ide is kellett minimum kettő, egy személyes, barátoktól,
egy hivatalos, munkahelyről. Ami elég nehéz, ha az ember ügynökségnek
dolgozik, és gyakorlatilag minden héten (néha minden nap) máshol. De
most már hál istennek minden megvan, kifizettem a kauciót, remélem, hogy
pár napon belül beköltözhetek, mert még pár cuccot vennem is kell bele,
mire a család jön. Egyelőre még ágyunk sincs... Uhh. Na mindegy, majd
lesz valahogy. Pici, nagyon, és üres, nagyon, de a miénk.
És ez mindenért kárpótol. Kisétáltam az utca végére, hogy lefényképezzem az otthoniaknak, mi van ott. :) Hát ez:
