42
éves lettem. Ez a második születésnapom itt, de a tavalyit nem is
igazán számolom. Akkor jöttem ki júliusban, hogy elrendezzek mindent
előre, szeptember közepén megkaptam a családomat szülinapomra, kijöttek
ők is utánam. Akkor boldog voltam tőle, nem is kellett volna más
ajándék, de nem is lett volna pénzünk másra. :)
2014. szeptember 23., kedd
2014. augusztus 22., péntek
Csakazértisráérünk! Fregatta Fan Fair
Sok
bosszankodás és vita után sikerült végre megértetni a főnökünkkel, hogy
a népszerű elgondolás ellenére nem, nem szeretnénk beköltözni a
munkahelyünkre, csak hogy minél többet dolgozhassunk, úgyhogy sikerült
kiharcolnunk magunknak pár szabadnapot, aminek az elejét pihenéssel
töltöttük, aztán elindultunk, hogy mi aztán most szórakozni fogunk, ha
törik, ha szakad.
2014. augusztus 7., csütörtök
Model Village
Azt a címet is adhattam volna a bejegyzésnek, hogy Gulliver Liliputban, csak hogy szinkronban maradjon az előzővel. :)
"Véletlenül"
itthon voltunk vasárnap minden, ami valószínűleg csak azért
fordulhatott elő, mert szabadságon vagyok, Laci meg éjszakára ment
dolgozni, és kivételesen még a nap is sütött, úgyhogy megint
kirándultunk egyet. Minden látnivalóval úgy vagyunk, hogy már régóta
készültünk, de nem volt rá lehetőség, úgyhogy most szépen lassan
körbejárunk mindent, amit lehet.
2014. augusztus 5., kedd
Alice Tükörországban
Mindig
ez a mese jut eszembe, amikor itt nézem a dolgokat. Tényleg olyan
érzés, mintha a történetbeli Tükörországban lennénk, szerintem az
angolok presztízskérdést csinálnak belőle, hogy minden fordítva
működjön, mint máshol. Vagy ha nem is fordítva, akkor legalább ne úgy.
2014. július 26., szombat
Ez nem hiányzott...
Egyik
ismerősünk éppen pár napja mesélte, hogy megjárták a sürgősségi
osztályt a kórházban és egészen jó véleménnyel volt róla. Gondoltam mi
se hagyjuk ki az élményt...
2014. július 22., kedd
Segítség, már neve is van!
Azt
hiszem, hogy rajtunk maradt ez a macsek. A fiam már nevet is talált
neki, Dot. Ami igazából a Dorothy becézése, de a "dot" azt jelenti
magyarul, hogy pötty, folt. Szerintem a képet nézve nem kell
magyaráznom, hogy honnét jött az ötlet, hogy Pöttynek hívjuk a cicát.
2014. július 18., péntek
Egy év
A
héten volt egy éve, hogy itt vagyok. Nem láttam még olyan blogot, ahol
ne írtak volna "évfordulós" bejegyzést, de megértem, valahogy az ember
kényszert érez rá, hogy végiggondolja, mi történt az alatt az egy év
alatt, ami alatt az addigi élete tökéletesen kifordult önmagából.
2014. július 4., péntek
Mókusirtó akció
Sosem
gondoltam volna, hogy egyszer én is eljutok oda, hogy azt mondjam,
"hogy megnőtt ez a gyerek", pedig most azt kell tennem. :))
2014. július 3., csütörtök
2014. július 1., kedd
Tavasz, ami nyár
Megérkezett
a nyár, ami nagyon fura errefelé. A hőmérő nem mutat többet, mint 20-22
fok, mégis forró, nyári melegnek tűnik, az az igazi strandpapucsos,
spagettipántos-nyáriruhás. Legalábbis most már szerintünk is, mert a
helyiek már márciusban is ezt gondolták, amikor rajtam még kabát volt...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)