Nem egészen két hete vagyok itt, de annyi minden történt, hogy azt se tudom, hol kezdjem. Eddig mindenben szerencsém volt, bár aztán az is lehet, hogy csak az iszonyatos pozitivitásom mondatja velem, de semmi negatív élmény nem ért eddig. Egyébként is az a tipikus "jég hátán is megél" karakter vagyok, de nem volt semmi gond.
Az első két napon csak pihentem, meg nyaraltam. :) Nem szándékosan, nem szeretem, ha nem tehetem a dolgomat, amikor tudom, hogy mennyi elintéznivalóm van, de muszáj volt. Az első teendőm az volt, amit ki kellett pipálni, hogy időpontot kellett kérnem az NIN interjúra. Ez az az azonosítószám, ami van mindenkinek, és TAJ szám, adószám, személyi azonosító, meg minden egyben. Azt viszont csak 24 óra itt tartózkodás után lehet intézni, úgyhogy mivel én kedden este érkeztem az országba, szerda este telt le, úgyhogy csütörtökön reggel tudtam telefonálni. Az ügyintéző csak angolul beszél, de kedves és érthetően artikulál, ha kell, többször is elismétli, amire kíváncsi. Feltesz pár kérdést - miért jöttél, mikor születtél, van-e valami fogyatékosságod, ilyesmik - aztán időpontot ad. Én augusztus 6-ra kaptam, a két várossal odébb lévő munkaügyi központba, mert ott van a legközelebb.
Délelőtt elmentünk a házigazdáim legidősebb lányával várost járni, hogy tudjam legalább nagyjából, hogy mi hol van, ha valamit vennem kell, meg hogy jutok haza, milyen busszal, hogy működik a buszjegy vásárlás, stb. A hasonló, élethez szükséges, praktikus dolgokat kérdeztem ki tőle.
Másnapra, péntekre, kértem időpontot az egyik munkaközvetítőhöz, ahová az ismerősömék is be voltak jelentkezve. Ott is nagyon kedvesek voltak, elmondtak mindent, hogy mit kell bevinnem, és próbáljam elintézni a bankszámlanyitást keddig, mert akkor kell visszamennem. Próbáljam. Merthogy az itt nem olyan egyszerű. Még olyanok is nehezen boldogulnak vele, akiknek a párja esetleg már régebb óta itt élt, merthogy egy nagy, körbe-körbe 22-es csapdája az egész. A bankszámla nyitáshoz kell a referencia és ajánlás a munkahelyedről, meg nevedre szóló rezsi számla, vagy bármilyen hivatalos levél, ami a te címedre érkezett. Angliában ugyanis nincs külön lakcím igazoló papír, azt ezekkel tudod megtenni, és ez kell a bankban. Saját lakás viszont nem nagyon lesz, amíg nincs munka, mert hát miből fizeti az ember, és az ingatlanügynökségek se állnak veled szóba igazán, ha nincs munkád. Viszont amíg nincs bankszámlád, addig nem kapsz fizetést, mert itt nem fizetnek kézbe, csak számlára utalnak... Szóval visszaértünk az elejére.
Nekem mázlim volt. Vagy nem tudom. Úgy döntött a családi kupaktanács, hogy nem megyek el pénteken a bankba, hanem megvárom a NI számos interjúról a visszaigazolást, ami meg fog érkezni a nevemre, erre a lakcímre, ahol most vagyok, legkésőbb szombaton, és akkor azzal indulok majd el. Nem megfelelő a lakcímigazolásra, de talán kicsit könnyít a helyzeten, ha van valami a kezemben, amin van egy cím. Nem tudom, hogy végül ez segített-e vagy sem, de szombaton megjött, hétfőn délelőtt elindultam, hogy végigjárom a bankokat, valahol majd csak sikerül. Bementem az elsőbe, ami szembejött (Lloyds), és simán nyitottam egy számlát. Nem tudták ugyan elfogadni a NI-s levelemet, de kaptam egy nyomtatványt, amit ki kellett töltetnem valakivel, akinek szintén ott van számlája, hogy ismer és igazolja, hogy ott lakom, ahol én mondtam, és ennyi. Hála az égnek volt itt a magyar csapatban olyan, akinek volt. :)
Számla letudva, irány a munkaközvetítő, ahol kitöltöttünk egy egész télre elég tüzelőnek való mennyiségű papírt. Szerdán ugyanez Newton Abbotban, a szomszéd városkában, mert ők közvetítenek a környékbeli gyárakba, és ha ló nincs, szamár is jó alapon az is megfelelő lesz indulásnak. Tüneményesen kedves volt az ügyintéző - egyébként is ez nagy általánosságban elmondható itt mindenkiről, a buszsofőrtől az eladón át a banki hivatalnokig mindenki türelmes és mosolyog, és hatodszor is ugyanolyan kedvesen mondja el, amit nem értesz - szóval ő is az volt, és megnyugtatott, hogy a férjemnek is tudnak munkát ajánlani, aki egyetlen szót sem beszél angolul. Mivel tengerpart, rengeteg a halfeldolgozó üzem, és az egyikkel szerződésük van, és oda nem kérnek nyelvtudást. Ez azért nagy könnyebbség, hogy tudom. Nem egy mesebeli álommeló, tudom én, de ugye a ló és a szamár... Valahonnét el kell indulni.
Közben akkor már két napja szorgalmasan nézegettem az önkormányzati honlapon az álláshirdetéseket, hátha találok valamit, ami jó lesz indulásnak. Csütörtökön délelőtt felkerült egy, az egyik tengerparti szállodába kerestek szobaasszonyt. Nagy levegő, telefon. Mikor tudnék bemenni? - jött a kérdés. Most. Oké, irány a szálloda. Főnök kedves, mosolyog, mesél, én bólogatok, mesélek, mosolygok. Rendben, holnap hívnak, hogy kit vettek fel, mert mindenkit mára hívtak be. Akkor is hívnak, ha nem én kellek. Másnap reggel csörög a telefon, jó reggelt, mikor tudnék bemenni megbeszélni a részleteket, fel vagyok véve... Paff, mondta az állam, és miután felkotortam a szőnyegről, megbeszéltük, hogy délután bemegyek. Ez gyors volt... Hétfőtől dolgozok, kilenctől ötig. :))) És nem én voltam az egyetlen jelentkező, mert utána mondta az egyik magyar lány, hogy az egyik ismerősét is odaküldte felvételizni.
Az a helyzet, hogy kb. tíz nap alatt sikerült ledarálnom mindent, amire két hónapot szántam, mindenki legnagyobb ámulatára, főleg az enyémre. Úgyhogy most jöhet a következő nagy projekt, a lakáskeresés.
Pár kép Torquay-ról. Nem éppen tökéletesek, mert telefonnal készültek, de fényképezőgépem nincs. :) Fent van a kívánságlistán...