2016. május 9., hétfő

Ahoy, kalóz!

Idén sikerült végre eljutni Brixhambe a kalóz fesztiválra. Sir Francis Drake, a kalózkapitány hajója ott áll a kikötőben, az ő tiszteletére (na meg persze a pénz miatt - végülis mégis csak a turistákért van :))) rendezik meg minden évben. Ez volt a harmadik, amióta itt vagyunk. Az elsőről nem is tudtunk, a másodikat elfelejtettük, mert nagyon új volt nekünk és nem kértünk rá előre szabadnapot. Csak amikor már ott volt az időpont, akkor esett le, hogy bakker, már megint dolgozunk azokon a napokon... Szerencsére szakadt az eső két napig, úgyhogy annyira nem bántuk.

2016. március 15., kedd

Születésnap és húsvét

Ezer éve nem írtam már. Sorakoztathatnám az indokokat, hogy miért nem, de az az igazság, hogy szerintem csak simán lusta voltam elindítani a laptopomat. Legalább tíz éves, amikor megvettem, a maga 70 gigás tárhelyével erősen felső közép-kategóriásnak számított... Ma már egy jobb pendrive-on is több hely van. :)) Szegénynek beletellett fél órába, amíg rávette magát, hogy elinduljon, nekem meg nem igazán volt türelmem hozzá, hogy kivárjam. De végre rászántam magam, hogy vegyek egy újat, a régit meg nyugdíjba küldjem. Szóval ez a bejegyzés már az új, csilli-villi gépemen íródott, ami láss csodát, pár perc alatt teljesen munkára kész, internetestől-mindenestől, nem kell várnom negyven percet. :)

2016. február 16., kedd

Kórház minden mennyiségben

Eddig tartott a helyettesítő állásom a kórházban. Na nem rúgtak ki, hanem az egyik osztályon, ahol rendszeresen dolgoztam, állandó szerződést ajánlottak. Nem tudom, hogy örüljek vagy sem, már kezdtem megszokni, hogy akkor dolgozok, amikor én akarok, magamnak osztom be az időmet, ha nincs kedvem, nem megyek, de munka mégis volt bőven, nem kellett attól félnem, hogy nem lesz fizetésem. Van olyan kolléganőm, aki már húsz éve így dolgozik és még soha nem volt munka nélkül, ha nem akarta. De a hülye magyar mentalitásom azt mondja, hogy kell az állandó meló, mert úristenmileszhanemlesz... Nehéz elhagyni. Viszont a másik nézőpont: állami nyugdíj, fizetett szabadság, fizetett táppénz (ez itt nem jár automatikusan, ha igen, akkor csak csúnyán kicsi összeg). Szóval van előnye, na. Aláírtam a szerződést. Az osztályt szeretem, a lányokat szeretem, általános sebészet. Majd meglátjuk, hogy megbánom-e. Szerintem nem.

2016. január 4., hétfő

Nyárváró

Első bejegyzés az új évben, boldog 2016-ot mindenkinek! Még jó, hogy a billentyűzeten vissza lehet lépni és javítani, mert 2015-öt pötyögtem be, megint. Papíron nem lehet. Fúj. Pedig még legalább másfél hónapig mindenhová azt fogok írni...

2015. december 26., szombat

Vigyázz, kész, Karácsony!

Kicsit zűrösre sikeredett az idei év vége, de hála az égnek, nem a negatív fajtából. Vagy legalábbis nem teljesen. :)

2015. november 3., kedd

Halloween és már megint mindjárt karácsony

Nem öltöztünk be, nem is vettünk másfél mázsa édességet, de azért a sok dekorációnak nem tudtam ellenállni, amit meg lehetett venni Halloween előtt. Volt pár csontvázunk, megleptek bennünket a pókok, ráadásul volt egy kedves néni is a kandallópárkányon. Persze csak amíg jó szögből néztük. Mert ha nem, akkor a fiam közölte, hogy ő egy kicsit odébb ülne a kanapén, ha nem haragszok, hogy más irányból nézze. :))

2015. október 5., hétfő

Újra gyereknek lenni kicsit

Mindig imádtam a színeket. A karácsonyt és vele a fát is úgy tudom csak elképzelni, hogy színes, a színkoordinált díszek nekem sose jöttek be. Egyszer megpróbáltuk piros-aranyból. Szép volt, de a következő karácsonyra vettem hozzá egy csomag színes égőt... Aztán a következőre színes gömböket...

2015. október 1., csütörtök

A nagy kaland

Hát ez igazán az volt. Augusztusban terveztük, hogy hazamegyünk, szabi lebeszélve, iskolaszünet még tart, minden megvolt, aztán elkezdődött ez az egész bevándorló-hercehurca. Nem akartuk megkockáztatni, mert kocsival mentünk volna és a hírek másról se szóltak, csak komp-elterelésről, lezárt Csalagútról és határokról.

2015. augusztus 27., csütörtök

GCSE

Végre megvannak a GCSE eredményei. Ez az itteni érettségi vizsga(szerűség). Nagyon vártuk, mert ettől függött, hogy Ricsit felveszik-e oda, ahová szeretett volna menni, ugyanis a felvételi követelmény az volt, hogy minimum öt tárgyból kellett A-tól C-ig terjedő jegyet kapnia. Az nagyjából a négyes-ötös kategóriának felel meg és mivel csak nem egészen két éve tanul angolul, abból is az első év gyakorlatilag kimaradt, mert semmit nem értett az iskolában... hát... Úgy gondoltuk, hogy egy kicsit magasra tette a mércét, de nem engedett a választásából.

2015. augusztus 3., hétfő

Torre Abbey és Cockington

Tombol a nyár, már egészen 20-22 fokig emelkedik a hőmérséklet napközben. :)) Igaz, hogy sokkal többnek érzi az ember, de ezzel együtt is sokkal kellemesebb az idő, mint az otthoni kánikula, amit nagyon nehezen viseltem. Mindig kellemesen fújdogál a szél a tenger felől, szúnyog nincs, kullancs nincs, szóval határozottan szeretünk a szabadban lenni.